Tiszta verseny


Korhatáros kérdések a marketingben

Versenyjogi és fogyasztóvédelmi kockázatok a „kiszolgáltatott” célcsoportokat célzó kommunikációban és kereskedelemben

2017. március 22. - KLART

A vállalkozások természetes törekvése, hogy termékeikből, szolgáltatásaikból minél többet értékesítsenek, lehetőleg minél kisebb befektetés, ráfordítás árán. Az is közhely, hogy bár ebből a vállalkozások hasznot húznak, de szerencsés esetben a vásárlók és az ügyfelek számára is előnnyel jár a…

Tovább

Gyülekeznek a viharfelhők az e-kereskedelem egén?

A tavalyi jogalkotási lépések után sem tétlenkedik az Európai Unió Bizottsága, mely a napokban jelentette be, hogy három versenykorlátozásokkal kapcsolatos vizsgálatot indít az e-kereskedelem területén. Eddig sem volt kétséges, hogy a Bizottság fokozott mértékben fogja kimutatni „törődését” e…

Tovább

1-2 éven belül szigorúbb szankciókra számíthatnak a tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytató webes szolgáltatók is

Május 25-én látott napvilágot az Európai Bizottság e-kereskedelemmel foglalkozó intézkedéscsomagja. A csomag egyik eleme egy ajánlás, amely a termékek és szolgáltatások összehasonlítását lehetővé tevő weboldalak (összehasonlító eszközök) jogszerű és etikus működésének pontosított feltételeit…

Tovább
süti beállítások módosítása